Hírek

Idén is elnyertük a kerékpárosbarát munkahely díjat

Május 22-én adták át  a Kerékpárosbarát település és munkahely 2015 pályázatok díjait, ahonnan vállalatunk is elsimeréssel térhetett haza, immár negyedik alkalommal.

 

A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NMF) és a Kerékpáros Magyarország Szövetség (KMSZ) közösen hívta életre, idén kilencedik alkalommal.

2015-ben rekordott döntött a résztvevők száma: 62 település és 72 munkahely pályázott az elismerésre, melynek ünnepélyes díjátadójának Vác adott otthont.

 

Vállalatunk már évek óta elnyeri a kerékpárosbarát díjat, köszönhetően többek között az olyan kezdeményezéseknek, mint a Jabil Kerékpár próba, vagy a ’Bringázz a munkába!’ kampány, s azoknak a kollégáknak akik rendszeresen kerékpároznak a munkahelyre.

 

A jövőben is igyekszünk minél több hasonló akcióval felhívni a figyelmet az egészség és környezetünk megóvására, és a jövőben is kiérdelni a Kerékpárosbarát munkahely díjat.